ősz

ősz

2014. szeptember 4.

Levendulaszappan rózsaszín agyaggal


 Augusztusban készült még egy szappan: az eddig - indokolatlanul - kimaradt levendulaszappant készítettem el, és bár a klasszikus levendula kimaradt a repertoáromból mostanáig, ezután biztosan gyakrabban nyúlok ehhez a pompásan illatozó növényhez. Annak oka, hogy miért nem készítettem eddig levendula felhasználásával szappant, prózai: nem volt szárított levendulám, a készen vehető pedig nem olyan... Nyáron azonban gondosan leszedtem a bokromról a virágokat, sőt, kaptam is egy ölnyi szárított levendulát, így már semmi akadálya nem volt, hogy ezt az "alapszappant" elkészítsem. 
A levendula manapság az egyik legismertebb és legkedveltebb gyógynövényünk, amely nemcsak a népi gyógyászatban foglal el méltán előkelő helyet, de élelmiszeripari feldolgozása is egyre nagyobb teret kap, gondoljunk csak a finom, kézműves, levendulával ízesített fagylaltokra, szörpökre, dzsemekre. Magyarországra az 1920-as években került, Bittera Gyula hozta be az országba szaporításra Franciaországból. 
A híres Tihanyi levendulás megteremtőjének sikere egyértelmű volt, pár éven belül mintegy 100 hektáron folyt a levendula ipari termelése az apátság közelében. Az itt termelt levendula illóolaj tartalma magasabb volt a Franciaországban termeltnél, ez köszönhető volt a balatoni félsziget különleges mikroklímájának, és vulkanikus talajának. A '60-as évektől kezdve azonban a tihanyi levendulaültetvényt elhanyagolták, az évek során tönkrement. A rendszerváltás után aztán újból felélesztették a levendulatermesztés hagyományát, ma már Tihanyt mindenki a levendulával kapcsolja újra össze. Napjainkban újra 30 hektáron folyik a növény termesztése, a levendula miatt (is) sokan látogatják a környéket, nyáron Levendula Fesztiválon ünnepelhetjük ezt a csodálatosan illatozó virágot. 
A levendula élettani hatásai közül a legismertebb annak nyugtató hatása, amit leginkább az aromaterápia használ ki illatpárnák, illóolaj kivonatok, párologtatók formájában. Amikor a kislányom még egészen kicsi volt, magam is használtam illóolaját téli éjszakákon a fűtőtestre akasztott kerámiapárologtatóba csepegtetve jobb alvást, szebb álmokat remélve:) A nyugtató hatásán túl regenerál is, de fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása sem elhanyagolható. Masszírozva enyhíthető a fejfájás és a gyulladásos izomfájdalom, de hatásos bélnyugtató is. Alkalmazzák zsíros, korpásodó fejbőrre, és pattanásos, gyulladt vagy az ekcémás, pikkelysömörös  bőrre is enyhülést ad. Már az ókori szépségápolás egyik legkedveltebb alapanyaga volt, kiváló bőrápoló hatása miatt, de alkalmas kisebb horzsolások, sebek gyógyítására, vagy rovarcsípések okozta kellemetlenségek enyhítésére is. 
A levendulás szappanom kecsketej felhasználásval készült, illetve a folyadék másik felét erős levendulafőzet adta. A szappan kis adagban készült csak, amelynek több mint felét el is ajándékoztam már, így hamarosan biztosan újból előkerülnek a levendulás üvegeim, amelyekben tárolom a nyáron leszedett virágokat. Sajnos a blogírás nem alkalmas az illatfelhő visszaadására, amely elárasztja a környezetet a csatos üveg kinyitásakor...

A rózsaszín agyag felhasználásval készített levendulaszappanom receptje a következő: 100 g. kókuszolaj, 100 g. olívaolaj, 100 g. pálmaolaj, 10 g. kakaóvaj, 40 g. kukoricacsíraolaj, 25 g. lenmagolaj, 25 g. shea vaj. Folyadékként fele-fele arányban tettem a fagyasztott kecsketejet és a lehűtött levendulateát. A szappan masszát ketté vettem, majd az egyik feléhez egy kanál olajban feloldott rózsaszín agyagot kevertem, hogy a két színű masszával tudjak kicsit "játszani" az öntéskor. Illóolajként természetesen levendula került a szappanban, ami - lévén fejillat - még most is pompásan illatozik az érlelődő szappankámban. A szappan tetejét megszórtam - csak az illata kedvéért - levendula virággal, de a szappanmasszába nem tettem, mert a családom tagjainak vannak fenntartásai a szappanba "rejtett" virágszirmokkal:)

Körömvirágos-kecsketejes szappan "ezer jóval"

Körömvirágos szappant készítettem már, az előző szappanom receptje ITT található meg. A mostani körömvirágos szappan teljesen más recept alapján készült. Mivel nagyon sok maradék olajom volt, amit el akartam használni, kreáltam egy receptet belőlük, emiatt van az, hogy a szappan 11 féle bázisolajat tartalmaz. 
Árpilisban vetettem körömvirágmagokat a kertbembe, így a mostani szappanhoz már a saját körömvirág ágyásokból szüreteltem a virágot. 
A körömvirág (amit felénk kenyérvirágnak is hívnak) az egyik legismertebb és leggyakrabban használt gyógynövényünk, ami a kert dísze is lehet a vidám, napsárga színeivel, de a gasztronómiában is helye van. A régiek esőjósnak is hívták, azt figyelték meg, hogy ha a körömvirág reggel 7 óráig nem nyílik ki, aznap esős idő várható. A körömvirágot ajánlatos napos időben szedni, akkor a legmagasabb a hatóanyagtartalma. Ezek a hatóanyagok többek között a flavonoidok, karotinoidok, triterpének, illóolajok, E-vitamin, keserűanyagok, gyanta, színezőanyag. Illóolajában menton, izomenton, karvon, terpinén található. 
A körömvirág minden része felhasználható: a virágzata, levele, szára, illóolaja. Belsőleges hatásai: vérkeringést rendezi, szívet erősíti, nyirokrendszert erősíti, emésztést javítja, fertőtlenít, a keserűanyagok révén az epét, májat tisztítja, vizeletet hajt, antibakteriális hatású, ösztrogénhatású (menstruációs ciklust rendezheti, klimax tüneteit enyhíti). Külsőleg: az egyik legrégebbi elsősegélyszerünk, kiváló sebfertőtlenítő, sebgyógyulást elősegítő gyógynövény. Vérzéscsillapító, de alkalmas ekcéma, pattanás, égési sebek, koszmó, gomba, bőrkeményedések kezelésére, erős hegedés elősegítő és viszketéscsillapító hatása miatt is előszeretettel alkalmazzák.

A szappan egy másik - általam kiemelni kívánt - összetevője a shea vaj.
A shea vaj - vagy más néven karité vaj - Közép-Afrika úgynevezett "shea övezet"-ében szabadon termő karitéfa gyümölcsének csonthéjas terméséből kézzel kitermelt olaj, pontosabban vaj. A kézi feldolgozás az ott élő asszonyok kiváltsága, ebből a tevékenységből meg tudnak teremteni maguknak egy saját - igaz piciny - jövedelmet, ami azon a kontinensen nagy jelentőséggel bír. A karitéfa termését összegyűjtik, az édeskés gyümölcshúst elfogyasztják, a csonthéjas magot, a diót meghámozzák, megszárítják, összezúzzák, felengedik vízzel majd felmelegítik és a felszínre feljövő zsírt lefölözve, kihűtve formázzák. ITT megkapó képeket találunk arról, hogy hogyan és milyen körülmények között dolgozzák fel a karité diót az afrikai asszonyok, akiknek ez talán az egyetlen csekélyke bevételi forrásukat jelenti.
 A shea vaj szobahőmérsékleten szilárd, olvadáspontja viszonylag magas (24-38°C), a legtöbb melegövi növény zsírjaihoz hasonlóan. Hőérzékeny, a melegítésével vigyázni kell, legjobb vízgőz felett megolvasztani, ha a receptünk ezt kívánja, különben kikristályosodik. Jelentős elszappanosíthatatlan összetevőkkel bír. Az összetevői között több mint 50%-ban megtalálhatóak a telített zsírsavak, de tartalmaz triterpéneket, antioxidánsokat, E-, A-vitaminokat, ß-karotint és allantoint. Az allantoin - amely a shea vajban viszonylag magasabb formában, 8-11%-ban megtalálható - kiváló sejtregeneráló, megállítja a gyulladásos folyamatokat és segíti a sebgyógyulást. Nehezen avasodik, az idő teltével a benne található vitaminok mennyisége csökkenhet. Előnye még, hogy a kézi feldolgozás miatt nem tartalmazza a kémiai kivonásokhoz egyébként alkalmazott vegyszerek maradékait. 
Afrikában hagyományosan a babaápolásban és a női - teljeskörű (haj-test-arc) - szépségápolásban alkalmazzák. A bőrápolásban kiemelt jelentőségét egyrészt az adja, hogy ez a zsír hasonlít a legjobban az emberi bőrt védő természetes emulzió összetételére, másrészt pedig magas vitamintartalma is nagymértékben növeli a bőrtáplálásban játszott szerepét. Használata szinte az egész testre kiterjed: "anti-aging" készítményekben, ekcéma, pikkelysömör ellen, regeneráló szerekben, ajakápolókban, körömápolókban, és babaápoló készítményekben is egyaránt helye van. Allergiás reakciót válthat ki annál, aki latex érzékeny!

A körömvirágos-kecsketejes szappanom "ezer jó" hozzávalói a következők: 137 g. kókuszzsír, 2 g. méhviasz, 3 g. ricinusolaj, 300 g. körömvirág macerátum olívaolajból, 250 g. pálmazsír, 100 g. kukoricacsíra olaj, 100 g. shea vaj, 10 g. mákolaj, 20 g. szőlőmagolaj, 58 g. lenmagolaj, 20 g. makadámia dió olaj. Folyadékként 380 g. körömvirágfőzet és fagyasztott kecsketej került, fele-fele arányban. NaOH: 135 g. Pudingosodáskor kurkumával színeztem a massza felét, és márványos mintát igyekeztem a fa öntőformában gyakorolni:) Illatként jázmin és édesnarancs illóolaj került ebbe a szappanomba is. 
Már a szappan tervezésekor is kiderült, hogy az olajösszetétel nem követi az előírásokat, és a szappanom feltehetően túl lágy lesz, emiatt is raktam bele - állagjavítóként - egy kis méhviaszt. A formába öntés után is sokkal lágyabb, zsírósabb képet mutatott a szappan, mint eddig bármelyik korábban készült társa; túl is hevült kicsit, tartottam tőle, hogy ez lesz az első elrontott szappankám. A kiöntés után 4-5 nappal szedtem ki a formából, addigra szépen kiszikkadt, és azóta is egyre jobbnak tűnik a textúrája. A méhviasz miatt "kopogós" a szappan állaga kicsit, ugyanakkor a benne található vajaktól, olajoktól - remélem - egy ápoló, krémes  szappant sikerült kreálnom.

(A képek forrásai: http://www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/shea-vaj-pikkelysomor-ekcema/3012/, http://www.testforma.hu/2013/04/shea-vaj-es-felhasznalasa.html, http://www.treeaid.org.uk/school-resources/stages-of-shea-soap-manufacturing/)

2014. szeptember 3.

Diószappan újratöltve:)

Végre beszereztem két fából készült szappanöntő formát (egy kicsit és egy nagyot), volt friss diólevelem, zöld dióm, házi méhviaszom, sok-sok finom olajam, így felavattam a legújabb szerzeményeimet kedvenc diószappanom elkészítésével. 
http://dioskonyv.bionuss.eu/12-01/1.htm

A zöld dió manapság kezdi újra reneszánszát élni, a Milota környékén szedett zöld dió már-már hungarikumnak számító inyencség, a hely annyira ismert diótermeléséről, hogy tavaly a milotai mézes diótorta elnevezésű "kompozíciót" választották az ország tortájának. A zöld diót - mint a legtöbb, szappankészítéshez felhasznált növényt - mind a gasztronómia, mind a gyógyászat elismeri és felhasználja. A zöld dió az a fiatal, még éretlen termése a diófának, amely a csonthéját még nem fejlesztette ki. Ezt általában június végéig, Szent Iván napjáig szedik le, az élelmiszeriparban addig használható fel, amíg az illatos termés annyira puha, hogy a fogpiszkáló átmegy a még meg nem csontosodott héjon. A zöld dióban magas a C-vitamin és a vastartalom, de elég magas a csersav, tannin tartalma is. A szirupban eltett zöld dió télen kiváló gyógyszer a gyulladt torokra, de az emésztési problémákra is ajánlják gyógyírként, valamint vastartalma miatt a vérszegénységre is jótékony hatással bír. Külsőleg kiválóan fertőtlenít, főzete bőrkiütésekre, szemgyulladásra alkalmazható.
A diószappanomban felhasznált méhviasz házi eredetű, apósom méhészkedik, így tőle kaptam egy nagy adaggal belőle. A méhviaszt úgy tisztítottam ki, hogy egy nagy lábos vizet feltettem forrni, beleraktam egy kisebb adag, még "koszos" méhviaszt, kiforraltam a vízzel, majd hagytam, hogy kihűljön. A már tiszta méhviasz a víz tetején maradt, míg a szennyeződés a lábos aljára szállt. A méhviaszt nem csak szappanokhoz, de krémekhez és egyéb szépségápolási termékekhez is felhasználom, nagyon jó állagjavító, mindamellett, hogy élettani hatásai sem elhanyagolhatóak: a bőrt puhítja és feszesíti, olyan filmbevonatot képez a bőrön, amely nem gátolja a bőrlégzést, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása van.

A most készült diószappan összetevői a következők: 275 g. kókuszolaj, 450 g. pálmaolaj, 500 g. friss diólevéllel, apróra vágott zöld dióval és olíva olajjal készült (és leszűrt) macerátum, 25 g. méhviasz bázisolajként. Folyadékként 463 g. erős diófőzetet készítettem, NaOH: 196g. A szappanmassza pudingosodásakor adtam hozzá "superfat"-ként 30 g. dióolajat, 20 g. szőlőmagolajat, 12 g. shea vajat. Ugyanekkor került még a szappanomba a macerátumból leszűrt, kiázott diólevélből és zöld dióból készült turmix, illetve illóolajként jázmin és kubebabors illat.
Ebből a mennyiségből jutott mindkét új fadobozkámba:) Mivel ez a szappan a legnagyobb nyári melegben készült, és a fadoboz is új volt nekem az elszappanosodási folyamat szempontjából, így az öntés után bár befedtem a szappanokat fóliával és egy takaróval, de figyelgettem őket, hogy nehogy túlhevüljenek. A takarót később leszedtem, mivel úgy ítéltem meg, hogy a kelleténél kicsit erősebb az exoterm folyamat, mint amennyire szokott lenni:)
Még egy "újdonság" megfigyelhető volt a szappanokon: már sokszor olvastam
más szappankészítőktől a szappanporról - ami egy vízzel lemosható vékony fehér réteg a szappan külsején - de még magam nem találkoztam vele...eddig. A nyári szappanokon az érés során hol kisebb, hol nagyobb mértékben megjelent, de a diószappannak szerintem kifejezetten jól áll, rusztikusabbá, érdekesebbé teszi azt. Remélem, hogy az "újratöltött" diószappanom legalább olyan kellemesen habzó, lágy és krémes szappanná érik, mint amilyen az előző volt. 

2014. szeptember 2.

Rozmaringos-kakukkfüves-citromfüves szappan zöldagyaggal

A szappankészítés során az első lépéseim egyikeként még a tél derekán eltettem a kertemben fellelhető friss rozmaringból, kakukkfűből és citromfűből egy nagy adagot  extra szűz olívaolajba. A macerátum több, mint egy hónapig készült és gyönyörű zöldes színe lett, az illata pedig valami fenségesen csodás, fűszeres volt. Sajnos ezt itt a blogon nem tudom bemutatni:)

A rozmaring az egyik legkedvesebb zöldfűszerem, a kertben mindig van friss bokor, ami - ha szerencsém van - a telet is kibírja a széltől és hidegtől védett hátsó kertrészben. A mediterrán vidék egyik jellegzetes növénye, ha Horvátországban járok, mindig megcsodálom a rozmaring bokrokból kialakított, este finom illatukban pompázó sövényeket. A származás helyére utal a rozmaring jelentése is: "a tenger harmata". Szimbólikus jelentéssel bír, az emlékezés, a hűség és a tisztaság jelképévé vált ez az örökzöld cserje, így sok helyen mind az esküvők, mind a temetések elmaradhatatlan kelléke. 
Ősidők óta használja a gasztronómia és a népi gyógyászat. Már az ókorban is úgy tartották, hogy a rozmaring javítja a memóriát, valamint az egyik legismertebb női szimbólumként tartották nyilván. Egy monda szerint Szűz Mária a köpönyegét egy rozmaring bokorra fektette, ekkor változtak a növény fehér virágai halvány kékké. A magyar néphit szerint a növény szorosan kötődik árpádházi Szent Erzsébethez, aki állítólag a rozmaringot illatszerként használta fel, és így terjedt el a "magyar királyné vize"-ként Európában.
A rozmaring levelében és kisebb mértékben virágában található illóolaj számtalan komponense közül a cineol adja a jellegzetes illatát, de megtalálható benne a kámfor és a linalool is. Mind az illóolajában, mind a levelekben található flavonoidoknak köszönhetően jelentős antioxidáns hatással rendelkezik a növény, de gyulladáscsökkentő, baktérium- és gombaölő hatása miatt is alkalmazza a gyógyászat. Gyulladáscsökkentő hatásának egyik legismertebb alkalmazása a reuma elleni krémek, melyek nagy része tartalmaz rozmaring illóolajat, kivonatot. A szépségipar is használja, szájvízek, parfümök, szappanok, krémek alapanyagaként, a rozmaringban található antioxidánsok segítenek megelőzni az idegsejtek pusztulását, és így hátráltatja az öregedési folyamatokat.
A kakukkfű szintén jellegzetes illatú gyógynövényünk, mely Dél-Európában és a Földközi tenger vidékén őshonos. Illóolajának számtalan összetevője közül a timol adja a növény illatát, amely a gyógyászatban használt antiszeptikus hatása miatt. A növényt már az ókori Egyiptomban is használták balzsamozáskor. A timol szó eredete ógörög, a "thymos" bátorságot jelent, a kakukkfű szimbólikus jelentése is ehhez kapcsolódik, az ókorban a görög asszonyok a háborúba induló férjeik ruhájára kakukkfüvet hímeztek. A kakukkfűből készült tea kiváló köptető, hurutoldó hatású, olaja idegerősítő, emésztést, keringést szabályozó hatású, külsőleg pedig sebgyógyulásra, furunkulusok kezelésére, reumás gyulladásokra, szájüregi gyulladásokra, hajhullásra ajánlják.  Egy apró figyelmeztetés: mind a rozmaring, mind a kakukkfű olaja várandósság alatt kerülendő! 

A citromfű híres nyugtató hatásáról, de használják gyomor és bélpanaszok, menstruációs fájdalmak, szívpanaszok, megfázás esetén is. A citromfű illóolajának fő komponensei a titrál, a citronellál és a geraniol. Antiszeptikus hatású, alvászavarok esetén is nagy segítséget nyújt, de krémekbe keverve - vírusölő hatása miatt - ajakherpesz esetén is alkalmazható. Felhasználható teaként, tinktúrában, fürdőben alkalmazva vagy az illóolaját felhasználva. A növény Kis-Ázsiában, Közép- és Kelet-Európában, Dél-Európában őshonos, Magyarországon - beszédesen - méz- vagy méhfűként is ismerik.

A szappanom receptúrája a következő: 400 g. rozmaringos-kakukkfüves-citromfüves macerátum extra szűz olívaolajjal, 320 g. pálmazsír, 200 g. kókuszolaj, 40 g. avokádóolaj, 40 g. lenmagolaj. NaOH: 149 g., Folyadék: 380 g. (fele kecsketejből, fele citromfüves főzetből.) A szappanhoz trace-nél adtam két csapott evőkanál zöld agyagot és teafa illóolajat. A zöld agyagot - ahogy a képen is látszik - nem sikerült homogén módon eloszlatni a szappanmasszában. Bár már többször is dolgoztam agyaggal, még nem jártam így, hogy a szappan felületén kis "agyagcsomók" látszódnak. Leckének mindenesetre jó, ezután az agyagot egy kis bázisolajjal eloszlatva adom a masszához:) 

Szappanomat egy előzetesen megtisztított tetra pack-os tejes dobozba és krémtúrós dobozokba öntöttem, ez is mutatja, hogy a szappankészítés során a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen.

A szappanhoz adott zöld agyag jellemzőit, hatását korábban ITT részleteztem, a húsvétra készült többféle agyagos szappanok - zöld, kék, rózsaszín - közül ez vált talán be a leginkább a családon belül is.
A szappan összetétele miatt nem csak testápolásra, hanem arcápolásra is jó szívvel ajánlom.


2014. szeptember 1.

Szépségápolás természetesen :)

A szappanok készítése után/mellett :) ismét jöjjenek házi készítésű arc- és testápolási szerek. A "boszorkánykonyhában" dezodor gél, három színű ajakbalzsam, tejsavas-neroli vízes intim mosakodó oldat és a közelgő hidegre tekintettel körömvirágos shea vajas habkrém készült, melyek receptjeit e posztban megosztom.

Dezodor gél (~50 ml): 46 ml mentavíz, 0,4 g. guárgumi, 3,5 g. timsó kristály, 2,5 g. szódabikarbóna, 16 csepp farnezol (dezodor hatóanyag), 40 csepp édesnarancs illóolaj, 8 csepp ylang-ylang illóolaj, 13 csepp cosgard (tartósító).

Elkészítés: a mentavízet egy pohárba adagolva vízgőz felett meglangyosítjuk, majd hozzádjuk a guárgumit és 1 percig keverjük, míg gél állagúvá válik. A kapott gélhez hozzáadjuk a porrá tört timsó kristályt, majd egy percig keverjük, aztán a szódabikarbónát, amellyel együtt kb. 3 percig ismét keverjük a masszánkat. A szódabikarbóna hozzáadása után a massza habosodni fog és megnő a térfogata, a keverést addig folytatjuk, amíg a készítményünk homogén gél formájúvá nem válik. Ezután a többi alkotót is hozzáadjuk, mindegyik után alaposan elkeverjük a készítményt, és áttöltjük a dezodoros golyós üvegbe. Másnap már használható.

Háromszínű tápláló ajakbalzsam (~10 ml-egy adag): 4 g. vanília olaj (macerátum), 3,2 g. kókuszolaj, 2,2 gr. méhviasz, 1 csepp E-vitamin, 5 csepp édesnarancs illóolaj, tetszés szerint kozmetikai pigment a színezéshez.

Elkészítés:  A vanília olajat, a kókuszolajat, a méhviaszt és - a színes ajakápoló esetén - a kozmetikai pigmentet megolvasztjuk gőz felett, majd hozzáadjuk az E-vitamint és az illóolajat, jól összekeverjük a készítményt és a tégelyébe öntjük.
Télen kiváló ajakápoló, mindamellett, hogy színes változata ajakfényként is funkcionál.

Tejsavas-neroli vízes intim mosakodó oldat (~150 ml):

45 ml kókusztenzid (vagy habosító tenzid), 72 ml szénsavmentes ásványvíz, 30 ml neroli víz, 0,75 g. aloe vera por, 0,75 ml tejsav, 15 csepp teafa illóolaj, 30 csepp tömény grapefruitmag kivonat.

forrás: http://incenseboutique.com/

Elkészítés: Minden hozzávalót egy pohárba kimérve hozzáadunk, mindegyik után alaposan elkeverve az oldatot, majd habosító flakonba adagoljuk. 3 hónapig eltartható hűvös, fénytől és nedvességtől védett helyen.

A neroli vízet (narancsvirág vízet) a keserű narancs virágának gőzlepárlásával állítják elő. A keserű narancs Indiában és Kínában őshonos fa, melynek virágát, termését, leveles hajtását használják különböző teák, drogok, illóolajak, virágvízek előállítására. A keserű narancs virága nyugtató, a terméshéja és éretlen termése emésztést elősegítő, a virág illóolaja az alvást elősegítő, nyugtató, a leveles hajtásából készült "petitgrain olaj" pedig fertőtlenítő hatásáról ismert.

Körömvirágos sheavajas habkrém (~100 ml):

56 g. shea vaj, 17 g. kókuszolaj, 19 g. körömvirágolaj (olívaolajban macerálva), 45 csepp édesnarancs illóolaj, 15 csepp E-vitamin, egy marék friss (vagy szárított) körömvirág szirom.

Elkészítés: A shea vajat és a kókuszolajat vízgőz felett megolvasztjuk, majd a körömvirág szirmait belekeverjük és 10 percig a vízgőz felett kavargatjuk. Ezután a shea vajas, kókuszolajos körömvirágos masszát kihűtjük és lehetőség szerint egy éjszakát hagyjuk állni, hogy a hatóanyagok jól kioldódjanak a virágból. Másnap a készítményt vízgőz felett ismét fellangyosítjuk annyira, hogy azt egy gézlapon vagy sűrű szűrön át tudjuk leszűrni. Az átszűrt anyagba adagoljuk a körömvirág olajat, az édesnarancs illóolajat és az E-vitamint, majd betesszük a hűtőbe addig, amíg a massza elkezd megdermedni. Ekkor tejhabosítóval addig keverjük, amíg a habkrém állagot el nem érjük.
Kiváló, könnyen kenhető krémet kapunk, mely a téli időszakban igazán hasznos a kiszáradt bőr kezelésére, de a sebgyógyulást is nagymértékben elősegíti.
A körömvirágos habkrém ötlete két recept összevonásával született, már nagyanyáink is alkalmazták a zsírban kisütött körömvirág krémjét bőrápolóként, a habkrémmé alakítás ötlete pedig a shea vajas avokádós habkrém elkészítési módjából jött, mivel az ilyen módon felhabosított krémek állagát nagyon szeretem.




Pezsgő fürdőbombák

Tulajdonképpen ezzel indult minden.

Tavaly ősszel az egyik női hírportálon belefutottam egy írásba, amelyben a szerző bemutatta, hogyan lehet - akár ajándék gyanánt is - pezsgő fürdőgolyókat készíteni gyorsan, olcsón és nem utolsó sorban természetes anyagokat felhasználva.
 Nagyon megtetszett az ötlet, így eldöntöttem, hogy karácsonyra készítek pár fürdőgolyót meglepetésként ajándékba. Akkora sikere lett, hogy azóta is folyamatosan gyártom, most már friss, saját termesztésű levendula virágával vagy körömvirág szirommal "ízesítve".

A fürdőgolyók készítésével foglalkozó cikkhez kapcsolódó fórumon találkoztam először a Szappantéka blogban található gyönyörű szappanokkal, amelyek hatására kezdett bennem szépen lassan érni a szappankészítés gondolata.

Az elkészítése nagyon egyszerű, a végeredmény pedig csodálatos: a mennyei illatokkal megbolondított, sheavajas ápoló fürdő valóban csodát tesz a bőrrel.

A pezsgő fürdőgolyókhoz (kb. 10 db) hozzávalók:

- 100 g. szódabikarbóna
- 50 g. porított citromsav
- 25 g. keményítő
- 30 g. shea vaj
- illóolajok (40-45 csepp)
- virágszirmok

A szódabikarbónát, a citromsavat és a keményítőt kimérve egy tálkába teszem, közben vízgőz felett a sheavajat felolvasztom. Az elkevert porokhoz hozzáöntöm a sheavajat, az illóolajakat és a virágszirmokat. A masszát jól összedolgozom, majd kis golyókat formázva, jól összetömörítve legyártom a fürdőbombákat. 
Szilikonformába is tehetjük, ügyelve arra, hogy a formába jól nyomkodjuk bele a a masszát. A kézzel formázott golyókat, illetve a szilikonformában készülteket is száraz, hűvös helyen szárítom. Ha szilikonformát használtunk, miután a fürdőbombák megszilárdultak, pár percre a mélyhütőbe rakva a formából szépen ki lehet nyomni a kész terméket.

Szokásosan kétféle illattal és virágszirommal készítettem eddig a golyókat. Az egyik illatkompozíció indiai citromfű és ylang-ylang keveréke, ehhez az illathoz körömvirágot adok a masszához, míg a levendula illathoz természetesen levendulavirág dukál.


Vagy egy szép, zárható üvegben, vagy celofánba, muszlin zsákba csomagolva kedves ajándék lehet, aminek szerintem mindenki örülni fog.


2014. május 2.

Kávészappan narancsbőr ellen

Kérésre készült ez a szappan, de mindenképpen ki akartam próbálni a kávét - mind a nedűt, mind a darált kávét - a szappankészítés során.
A kávéban található koffein nem csak belsőleg, de külsőleg is számos jótékony hatással bír. A narancsbőr elleni küzdelem egyik legismertebb eszköze. A legegyszerűbb testápoló bőrradír recepthez nem kell más, mint friss kávézacc és egy jófajta olaj (pl. olívaolaj, jojoba- vagy mandulaolaj). A két összetevőt megfelelő állagúra kikeverve a problémás részre kell kenni, fóliával befedni, hogy a hatóanyagok jobban felszívódjanak.
A kávé az egyik legismertebb növény a világon, feltehetően Afrikából ered, a legenda szerint az etióp Kaffa vidékéről származó kecskepásztor azt vett észre, hogy a kecskéi - a kávécserje terméséből falatozva - élénkebbek lettek. Káldi, a kecske pásztor maga is megkóstolta a kávébabot, de félve annak mérgező hatásától elvitte a közelben lakó szerzetesekhez, akik - a kávé jótékony hatásait tapasztalva - maguk is rákaptak a fogyasztására, és közben azt is felfedezték, hogy a kávébab megpörkölése és vízzel való hígítása után a nedű még élvezhetőbb. A kávé innen került Jemenbe, majd az arab kultúrából indult el a világot meghódító útjára. 
Kétféle kávécserjéből készítenek kávét, a drágább és nehezebben termeszthető Coffea arabica és az igénytelenebb, és olcsóbb Coffea robusta kávébabja alkalmas e célból felhasználásra. Bár a robusta fajtából készülnek az átlagos, inkább olcsóbb kávékészítmények, mégis ez a fajta adja a világ egyik legdrágább kávéját, az indonéz Kopi Luwak-t (Cibet Coffee-t). Ennek a kávénak az értékét a feldolgozása adja: egy cibetmacska-féle ragadozó, a közönséges pálmasodró a kávécserje termését elfogyasztja, de a magot nem tudja megemészteni. A kiürült magokat kézzel válogatják ki az állati "feldolgozás" után.
A koffein a kávé alkaloidja, de nem csak a kávé tartalmaz koffeint, hanem a tea (régebben tein-nek hívták), a kóladió és kis mennyiségben a kakaó is. A koffein legismertebb hatásaihoz sorolható a vérkeringést élénkítő és a vízhajtó hatása, de tele van antioxidánssal is, ami az öregedésért is felelős szabad gyököket megköti. A koffein felgyorsítja a zsírsejtekben található trigliceridek bomlását, elősegíti a visszatartott víz elvezetését és az elhalt sejtek eltávolítását. A bőrre keringésjavító és feszesítő hatással bír, kiváló alkotó eleme a narancsbőr elleni készítményeknek.
A kávészappanomhoz a bázisolajakat két részre osztottam, illetve a szükséges folyadékmennyiséget is. A fél rész erősre főzött feketekávét, illetve a másik rész desztillált vizet lehűtöttem, mielőtt a nátronlúgot (szintén felezve) hozzákevertem volna. Bár a rózsa alakú szappan formából való kiszedését követően készült képen nem látszik, a szappant két színűre terveztem, a sötétebbik rész a feketekávés, míg a világosabb a desztillált vizes folyadékkal készült anyag. Többféle formájú szappan készült, tömbbe is öntöttem, illetve szilikon rózsaformába is került a szappanból. A szappan színe érdekesen alakult, a tömbbe öntött szappan kávés része lényegesen sötétebb lett, mint a kisebb, rózsa alakú szappanok "elvileg" sötétebb része.
A képen is jól látszik a két forma közötti különbség, holott ugyanabból a szappananyagból lett kiöntve, ugyanolyan módon "dunsztoltam", ugyanakkor szedtem ki a formákból. 
További érdekesség, hogy a rózsa alakú szappanok feketekávés része az érés során jelentősen besötétedett, mégsem szedte ki teljesen a lúg a kávé színét.
Mind a vízzel készült, mind a feketekávés részhez pudingosodáskor tettem egy-egy kávéskanál őrölt kávét, melynek illata a kész szappanokon is kiválóan érződik, illetve a bőrradírozó hatása miatt jótékonyan hat.
A kávészappan receptje a következő:
Világosabb rész: 130 g. olívaolaj, 65 g. kókuszolaj, 104 g. pálmaolaj, 13 g. lenmagolaj, 13 g. kukoricacsíra olaj.
Folyadék: 114 g. desztillált víz, NaOH: 48 g. Pudingosodáskor egy kávéskanál őrölt kávét adtam a masszához.
Sötétebb rész: 130 g. olívaolaj, 65 g. kókuszolaj, 104 g. pálmaolaj, 13 g. lenmagolaj, 13 g. kukoricacsíra olaj.
Folyadék: 114 g. feketekávé, NaOH: 48 g. Pudingosodáskor egy kávéskanál őrölt kávét adtam a masszához.
Illóolajként édesnarancs adható hozzá.

Remélem, hogy a szappanom a narancsbőr ellen kiváló "fegyvernek" bizonyul, kipróbálás után mindenképpen beszámolok a tapasztalatokról.




2014. április 26.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, kicsit megkésve :-)

Igaz a húsvéti ünnepek már véget értek, én mégis most hozok pár húsvéti meglepetést. Már az ünnepek előtt időben kitaláltam, hogy a család felnőtt tagjainak szappankákat készítek meglepetésként, ehhez beszereztem egy nyuszis szilikonformát. A nyusziszappanok színeit különböző agyagok felhasználásával értem el, több kevesebb sikerrel.
A legjobban talán a zöld agyagos és a kurkumával színezett szappankák sikerültek, a rózsaszín agyaggal készülteket túl korán szedtem ki a formákból, és kicsit több agyagot is elbírt volna. A kék anyagos szappanok színe sajnos nagyon kifakult, a végén az eredetileg a kiöntéskor kékesszürke színű anyagból másnapra a halványsárga és a halványzöld közötti átmenetben pompázó színű szappan lett. 
Mivel szerettem volna a kislányomnak egy igazi, babás rózsaszínű szappant is készíteni, a rózsaszín agyagos szappant újra elkészítettem, immár rózsa formába öntve, és több agyagot felhasználva.

A zöld agyagot elsősorban zsírosabb, pattanásos bőrre ajánlják, magas ásványi anyag tartalma miatt rendkívüli módon magához vonja a bőrből a szennyeződéseket, így tisztítva, fertőtlenítve azt. Ismert gyulladáscsökkentő, méregtelenítő hatása, használják maszkokhoz, arcpakolásokhoz, arckrémekbe pedig mattító hatása miatt.
A zöld agyagos nyusziszappan összetevői a következők:
100 g. extra szűz olívaolaj, 80 g. pálmaolaj, 50 g. kókuszolaj, 10 g. avokádóolaj, 10 g. lenmagolaj. Folyadék: 87,5 g. kecsketej, NaOH: 37 g.
Illóolajként teafa illóolajat használtam, 2 csapott kávéskanál zöld agyagot tettem bele pudingosodáskor.

A rózsaszín agyag elsősorban száraz, dehidratált és érzékeny, illetve normál bőrre ajánlott,  méregtelenítő hatásáról ismert. A rózsaszín agyag a fehér és a vörös agyag keveréke, melynek színét a benne található vas-oxid adja. A rózsaszín agyag gyengéden távolítja el a bőr szennyeződéseit, finoman hámlaszt, ugyanakkor a bőr zsírtartalmát nem vonja el, így nem szárítja azt.

A rózsaszín agyaggal készített nyuszi, illetve rózsa formájú szappanba és a sárga nyuszis szappanba az alábbiak kerültek:
120 g. extra szűz olívaolaj, 96 g. pálmaolaj, 60 g. kókuszolaj, 12 g. lenmagolaj, 12 g. kukoricacsíra olaj. Folyadék: 105 g. kecsketej, NaOH: 45 g.
Illóolajként kubebabors és jázmin illóolajakat használtam. A rózsaszín nyuszikhoz és a rózsákhoz 2 kávéskanál rózsaszín agyagot adtam, míg a sárga nyusziszappanokhoz kurkuma került pudingosodáskor.

A rózsaszín, sárga és zöld nyuszik mellett terveztem egy  kék színűt is, de az - terveimmel ellentétben - nem lett kék :-) A szappan színét a kék agyag adta volna, ha (feltehetően) a lúg ki nem szívja azt. A szappan receptje a rózsaszín agyagos szappanéval megegyezik.
A világosabb színű nyuszi a kék agyagos:)

A kék agyag általánosan alkalmazható, magas ásványi anyag tartalma miatt nagyon hatékonyan hámlasztja a bőrt. Az agyagok méregtelenítő hatásának szemléltetésére egy kísérlet is ismert: patkányok egy csoportjának sztrichnint, míg a másik csoportnak a méreg mellett agyagport adtak be egyidejűleg. 

Míg a sztrichnin a patkányok első csoportjánál végzetesnek bizonyult, addig az, agyagporral adagolva nem.
A fenti kísérlet is bizonyítja, hogy az agyag úgy viselkedik, mint egy nedvszívó papír: elvonja a mérgeket, toxikus szennyeződéseket.
Ugyanakkor a bőrápolás során használva az agyagban található ásványi anyagok a megtisztított bőrt ápolják, táplálják.

2014. március 13.

Szőlőmagos szappan kecsketejjel

Végre sikerült kecsketejet beszereznem, így kipróbálhattam a kecsketejes szappan készítését is. Jégkockatartóba adagolva lefagyasztottam, így mindig csak annyit kell kiszednem, amennyire éppen szükségem van. A szappanom másik összetevőjét, a szőlőmag lisztjét sógornőmtől kaptam, a villányi hegységen termett kék szőlőből nyert magok őrleménye egy igazi csoda.

A szőlő, illetve a magjából készült liszt tartalmazza az egyik leghatékonyabb antioxidánst, az oligomerikus proanthocianidin-t (OPC). A vérben található antioxidánsok hatástalanítják a szervezetben kialakuló, és sok betegség, illetve az öregedési folyamat kialakulásáért felelős szabadgyököket. A gyógyászatban az antioxidáns hatása miatt felhasználható különböző betegségek, mint a szívroham, rák, cukorbetegség megelőzésében, illetve a kezelések kiegészítésében. A szőlőmag kivonata az OPC-n kívül tartalmaz még flavonoidokat, linolin savat, rezveratrolt. Ez utóbbi egy polifenol-vegyület, melynek ismert a rákellenes, gyulladáscsökkentő, vércukorcsökkentő hatása, és egyben jótékonyan védi a szív- és érrendszert.
 A szőlőmag kivonatát a szépségipar is használja, magas E-vitamin tartalma és antioxidáns hatása miatt kiváló öregedésgátló. A már említett antioxidánsok a bőr kollagén szöveteit erősítik, rugalmasságát megőrzik, az apróbb ráncokat kisimítják.
A kecsketej jótékony hatásait nem kell sokáig részletezni, manapság már mindenhol lehet erről olvasni, különösen a tehéntejjel való összehasonlítása gyakori. A kecsketej gazdag jól emészthető proteinekben (albuminok, globulinok, kazeinek), ugyanakkor sokkal kevesebb benne az allergén hatásáról ismert alfa -s-1 kazein. A zsírsavak közül gazdag a rákellenes konjugált linolsavban (CLA), melynek ismert a szív- és érrendszert védő hatása is. A tej gazdag ásványi anyagokban (kálcium, kálium,  nátrium, magnézium, foszfor), A-, B1-, B2-, C-, D- és E-vitaminokban és nyomelemekben is, mint a réz, cink, bór, titán, króm és jód. Megtalálható benne a Q10 koenzim, melynek kiemelkedő az antioxidáns hatása.
A szappanom újdonság azon túl is, hogy folyadékként először használtam benne kecsketejet, mivel bázisolajként többféle olajat használtam fel, mint eddig. A szappan megtervezésekor a nátronlúg mennyiségét 5 %-kal csökkentettem, így külön superfat-ként ápoló olaj már nem került hozzáadásra. A nátronlúgot a megfagyott kecsketejre adagoltam és alaposan összekevertem. Közben az olajokat kimértem és vízfürdő felett melegíteni kezdtem, míg el nem érte a 40-45 °C-ot. Mivel a tejben nem látszik, hogy a nátronlúg teljesen feloldódott-e, így a kecsketejes lúgos folyadékot szűrőn át töltöttem az olajokhoz. Ezután alaposan összekevertem botmixerrel, majd a szalagosodási fázis kezdetén a masszát kettéválasztottam. Az egyik részbe tettem 2 csapott teáskanál szőlőmag őrleményt, illetve mindkét részbe illóolajakat és jól elkevertem mindkét masszát. Mivel egyelőre még nincs fából készített szappanöntő formám, így most egy alaposan kimosott műanyag margarinos tégelybe öntöttem ki a szappant.
Elsőként a szőlőmaggal dúsított masszát öntöttem ki, majd erre került a világos réteg. A kiöntés után jól összeráztam és egy fapálcával próbáltam márványos mintát húzni a masszába. Mivel ez egy kisebb adag, bár látszik a két réteg, mégsem olyan mutatós, mintha egy fadobozban készült, megfelelő magasságú szappantömböt készítettem volna. (De ami késik, ugye...:) A szokott módon dunsztoltam és  másnap szeleteltem. Terveim szerint egy lágyabb, de nagyon selymes, ápoló szappan lesz belőle, melyben a szőlőmag őrlemény hámosító hatását is élvezhetjük majd.
A szappanom receptje a következő: 
75 g. olívaolaj, 44 g. kókuszolaj, 13 g. szőlőmagolaj, 37 g. napraforgó olaj, 25 g. shea vaj, 13 g. makadámiadió olaj, 43 g. pálmazsír. 
Folyadék: 95 g. kecsketej (38%). 
NaOH: 36 g. 
Szalagfázisban 2 csapott tk. vörös szőlőmagliszt, jázmin- és teafa illóolajak.